Alapjában véve nem vagyok sem antiszociális, sem embergyűlölő. Ezt a felsorolást főleg csak azért dobtam össze, hogy valami kevésbé nyálasat is olvashass. Gondolom sok blogon vergődsz át nap mint nap. Csakúgy, ahogy néha én is teszem. Na szóval, főként a csöpögős ömlengést akarom felváltani egy brutál komoly témával. - A cikk néhol obcén szavakat tartalmazhat, szóval, ha nem bírod az ilyesmit javaslom, hogy kattints félre!
Első érv ~ Igazságtalanság és pénz orientáltság
Gondolkoztál azon miért van az, hogy az emberek többsége abból él meg, hogy másokról lenyúzza a pénzt?! Van, aki abból gazdagszik meg, hogy más embert megkárosít, legálisan meglop, szemrebbenés nélkül átbasz - közben pedig széles mosollyal vigyorog. Ezen felül vannak olyan kurvák is, akik pénzes, vén faszikat szednek fel a pénzükért. Hát nem ez a világ legundorítóbb dolga? Ilyen világban élünk. Bárhova nézek baszki, látom és hánynom kell.
Második érv ~ Ostobaság a tetőfokon
Édes Élet és társai szintű műsorok, ahol bohócok vigyorognak és játszák az agyukat, hogy ide-oda utaznak és ezt-azt megtehetik. Közben persze az átlagos néző este 8-12 órás műszak után görnyed a tv elé nézni az ostoba ingyenélőket (jobb műsor híján), akik még a seggüket is megmutatnák csakhogy a tv-ben legyenek és ne kelljen semmi mást csinálniuk. Ma amúgy mindenki sztár akar lenni. Filmsztár, popsztár, megasztár. Szerepelni akar fél Kárpátalja meg tetszelegni. Aki gyárban, fizikai munkával, koszt csináló munkával segíti a társadalmat az már nem elég "jó".
Harmadik érv ~ Társadalmi egyenlőtlenségek és az empátia teljes hiánya
Sokszor találkoztam már olyan emberekkel, akik lenéztek másokat, mert az nem elég gazdag, nem elég szép, nem elég trendi, nem elég menő. Ez is önmagában elég romboló hatású, és eredményezi azt, hogy növekedjen a depressziós emberek száma egyenes arányban a nagyképű seggfejekkel. Azonban van egy durvább válfaj is: aki valakit bánt, azért mert öreg, mert fogyatékkal élő. Gyűjtőnéven a társadalom aljas söpredéke. Aki képes egy ilyen állapotban lévő embertársát fizikailag és/vagy mentálisan bántalmazni, az 100%-ban megérett a Pokolra!
Negyedik érv ~ Pusztítás mindenütt
Természetes és épített környezet rongálása és megkárosítása. Aki a természetet rongálja, maga alatt vágja a fát. Ha szarsz a környezetedre, szemetelsz és hasonló vandalizmust követsz el, akkor az végül rád üt majd vissza. A természet mindig kompenzál. Épített környezetét, történelmi helyeit, turisztikai értékkel bíró monumentalitását csak a kretének tehetik tönkre. Rómában a Colosseum, Kairóban a piramisok is lezárva várják a látogatókat. A turisták ugyanis kövenként szépen elkezdték bontani a műemlékeket, hogy hazavigyenek egy darabot a helyből. Le sem szarva a fenntarthatóságot - hogy a következő generációk is megcsodálhassák ezeket a remek épületeket. Van ennél ostobább dolog?
Ötödik érv ~ Tisztelet és gondoskodás, szeretet hiánya
Régen a szomszédok segítettek egymásnak, ha valamilyen munka volt a szomszédságban. Ma pedig mindenki köpköd a másikra nagy hányadban és az irigység és a "Ha nekem sem jó, akkor másnak se legyen semmi öröme" elv van érvényben. Ugyanez a jellemző az állatokkal való bánásmódra is: sokan kirakják, éheztetik, bántalmazzák ezeket a nemes lényeket, sokszor pedig halálba taszítják őket. Én mindig is úgy voltam vele, hogy aki kínoz egy állatot az nem börtönt érdemel. Hanem ugyanazt a sorsot, amit ő okozott az állatnak. Ha például egy gazdi megunja a kutyáját és kirakja a város határában éhezni-szomjazni, akkor én bizony fognám azt a nyomorultat és kibasznám a Góbi-sivatagba egyedül. Fontos a tisztelet minden élőlény felé. Az pedig, hogy ez sok helyen nincs így már önmagában figyelmeztető ómen.
Mintha a saját gondolataimat írtad volna le. Elcseszett egy világban élünk. :/